201111.15 Hozzászólások

Az implantátumokról általában

 
Az implantátumokról általában
 

Korábban már foglalkoztunk a mellimplantátumok kialakulásával és fejlődésével. Most – bár rengeteget lehetne foglalkozni az implantátumokkal – egy kis összefoglalót állítottunk össze, melynek segítségével olvasóink talán jobban eligazodnak az implantátumok világában.

A mellimplantátumoknak jelenleg két típusa ismeretes, fiziológiás sóoldattal, illetve szilikon géllel töltött protézisek. A fiziológiás sóoldattal töltött mellimplantátumok külső burka is szilikonból készül, az ebbe töltött steril, sós folyadék pedig az emberi test szöveteiben is megtalálható só és víz koncentrációja. Az implantátum sérülése, kilyukadása esetén a természetes összetevőknek köszönhetően a sós oldat egyszerűen felszívódik.

implantátumA szilikonzselé implantátumok külső burka szilikon és úgynevezett kohézív, sűrű géllel töltött, melyet szélesebb körben alkalmaznak a plasztikai beavatkozások során. A kohézív gél memóriával rendelkezik és állaga olyan, mint a kocsonya, így a külső burok sérülése esetén sem áramlik szét a testben a zselé. A szervezetben nem tud molekuláris részecskére bomlani, csakis ipari körülmények között. A szilikon implantátumok gyártása során az anyag részecskék megfelelő módon összedolgozásra kerülnek, többszörös rétegben készülnek.

Ez az anyag hasonlít leginkább a természetes emlőhöz, mozgás és érzés tekintetében is. A kohézív gél implantátumok különböző keménységűek. A lágyabb, standard gél tapintásra puhább, bizonyos testhelyzetekben a gyűrődése jobban látható a mell felső részén, ez abban az esetben fordul elő, ha nagyon vékony felette a bőr és a mell állomány. A keményebb, erős kohézív gél sokkal jobban tartja a formáját. Kevesebb gyűrődés, ún. "wrinkling" szövődménye van.

Az implantátumok formájukat tekintve elég változatosak; lehetnek kerek és csepp alakúak, ezen belül pedig alacsony vagy magas profilúak, felszínűket tekintve pedig sima, texturált és poliuretán hab bevonatúak. Intézetünkben a texturált és poliuretán mellimplantátumokkal találkozhatsz.

A texturált implantátumok a sima felszínű implantátumokkal ellentétben a texturált implantátumok felszíne egyenetlen, érdes. A texturált implantátumok célja a kapszuláris kontraktúra (tokzsugorodás) kialakulásának minimálisra csökkentése, ugyanis a befogadó szervezet minden esetben a beültetést követően tokot képez az implantátum körül. Amennyiben az implantátum felülete érdesített, úgy a tok, vagy a kapszula túl vastaggá válása vagy zsugorodása ritkább.

implantátumokA poliuretán (Polyurethane) implantátumok a mellimplantátumok legújabb generációja. Ezek az implantátumok a biodesign gélnek és a poliuretán hab bevonatnak köszönhetően rendkívül formatartóak, ezért jelentős mértékű fogyás esetén is megtartja eredeti, szép formáját. Mivel fajsúlya könnyebb, nagyobb méretű kebleknél is ezt a típust javasoljuk. Beültetése esetén pedig nincs szükség mellműtét utáni masszázsra.

Az első, szilikon géllel töltött, poliuretán implantátumokat 1968-ban használták. Már a kezdetektől látható volt és a hosszú távú bizonyítékok mutatják, hogy a PU hab bevonatú implantátumok drámaian csökkentik a kapszuláris kontraktúra, azaz tokzsugorodás arányát mind a sima, mind a texturált implantátumokhoz képest. Az elmúlt húsz év során végzett tudományos kutatások eredményei igazolják, hogy a tokzsugorodás kialakulásának esélye minimális, egyes vizsgálatok esetében a gyakorisága 1% körüli volt (tíz éves időtartamot figyelembe véve). Ez annak köszönhető, hogy a szövet akadálytalanul összenőhet a poliuretán habréteggel.

Az implantátumok méretének meghatározásra a köbcentimétert, mint mértékegységet használják. Mindenkinél egyénileg eltérő, hogy testi adottságaihoz mérten, mely méret a legmegfelelőbb, hány cm3 szükséges a kívánt eredmény eléréséhez. Az implantátum mérete és térfogata 120-1200 cm3 között lehet. Általánosságban elmondható, hogy a hölgyek a 250-450 cm3 tartományba eső protéziseket választják.

A behelyezett implantátum a szervezetben idegentest reakciót indít el, ami normális biológiai reakció. Ez azt jelenti, hogy az implantátum köré a szervezet kötőszöveti sejtekből álló védőburkot képez, ami egy természetes, normális folyamat, nem kóros, nem betegség. A modern implantátumok biztonságosak, teljesen veszélytelenek a szervezetre.

Minden ma Magyarországon forgalmazott implantátum rendelkezik az előírt és szükséges minőségbiztosítással, a CE minősítéssel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azt a tényt, hogy a világon a legszigorúbbnak tekintett egészségügyi hatóság, az FDA (U.S. Food and Drug Administration - Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal), jelenleg 3 implantátumgyártó számára adott csak FDA minőségbiztosítást: a Mentor Corp. (USA), az Allergan (McGhan és CUI termékek, USA) és a Silimed Corp. (Brazília).

Azon implantátumotextúrált implantátumk, amelyek kettős minősítéssel rendelkeznek a legbiztonságosabbak, mivel ezen implantátumok rendszeresen, évente szigorú teszten és bevizsgáláson esnek át. Az európai plasztikai sebészeti minőségbiztosító szervezet is évente teszi közzé adatait a plasztikai sebészeti segédeszközökről, implantátumokról (nem csak mellimplantátumokról), egyéb orvosi anyagokról, például injektábilis implantátumokról (feltöltőanyagokról).

Amennyiben többet szeretne megtudni az implantátumokkal kapcsolatos szakmai álláspontról, olvassa el a Plasztikai Sebészeti Minőségbiztosítási és Orvostechnikai Eszközök Európai Bizottsága, az EQUAM (The European Comittee on Quality Assurance and Medical Devices in Plastic Surgery) hivatalos álláspontját!

 (Forrás: ipras.org)

 

Szóljon hozzá

 

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon hozzászólás elküldéséhez! Bejelentkezés »    Regisztráció »

 

Facebook hozzászólások

 
 
 
 
Ügyfélszolgálat - Offline